A szomszédos boltocska ablaka mögül csilingelés, csengés-bongás, bim-bamozás, ketyegés és tikk-takkolás hallatszott. Odabent, szemén nagyítóval, kakukkos órát javított a mester.
– Jó napot kívánok! Tessék mondani, melyik mutatja a pontos időt? – lépett be hozzá Vidám Tapsi.
– Amelyiket megcsináltam – emelte föl tekintetét az órás.
– És hol van? – kérdezett tovább a nyúlgyerek.
– Hát itt. A falon, a pulton. Magad is látod. – válaszolta kurtán az órásmester.
– Ebben hol van? – mutatott az asztalon lévő kakukkos órára Mérges Tapsi.
– Mi hol van? – kérdezett vissza a férfi.
– Hát az idő!
A nagyító koppanva az asztalra esett. A mester alaposan végigmérte a két vendéget.
– Azt még én sem láttam – válaszolta megfontoltan. – Csak a nyomát. A fát megrágja, a követ elkoptatja, még az acélt is elfárasztja.
– Akkor olyan lehet, mint az egerek – okoskodott tovább az ifjabbik nyúlfiú. – T
essék fölvenni egy fehér lepedőt, és hegedülni neki, attól megijed és elmegy – javasolta készségesen.– Elmegy az anélkül is, fiaim. Főleg, ha butaságokról beszélgetek, ahelyett hogy dolgoznék – tette vissza szeme elé a nagyítót a mester.